A Budai Egyházmegye papságának, szerzeteseinek és hívő népének
„Megtisztítván minket a vízben, és megszentelvén a Szent Lélekkel, önmagát adta váltságul a halálnak, amely uralkodott rajtunk, a bűntől sújtottakon; és alászállva a kereszt útján az alvilágba, hogy betöltse minden Ő dolgait, feloldotta a halál fájdalmait; és feltámadva a harmadik napon, és előkészítve minden test számára a halottakból való feltámadás útját – mivel az enyészet nem vehetett erőt az élet Urán – az elhunytakért való Áldozattá lett, Elsőszülötté a halottak közül, hogy mindenekben mindeneknek elsője legyen…” (Nagy Szent Vazul liturgiája)
Szent Egyházunk (a pásztorok és a nép) az Úr 2020. esztendejében is, mint még soha ebben a nemzedékben, vágyakozva várja az Ünnepek Ünnepét: a mi Urunk Jézus Krisztus feltámadását, avagy az örök élet győzelmét a halál felett, és amelynek fontosságáról részletesebben olvashatunk (Irinej) pátriárkánk levelében. Szomorú, nagyon szomorú, hogy ti, akik tulajdonképpen életet hoztok a templomba, vagyis a hívek többsége, nem tudtok eljönni az istentiszteletekre ezekben a napokban, még a feltámadási utrenyére, és az azt követő Szent Liturgiára sem.
Kedves atyák! Ne legyetek szomorúak, hogy egyedül szolgáltok, hanem még forróbban ajánljátok imáitokat a Feltámadt Úrnak, és még kitartóbban imádkozzatok a jelen nem levő testvérekért, akik nem tudtak eljönni, hogy testben is veletek legyenek. És Ti, kedves hívek, akik ebben az évben a mi legnagyobb ünnepünkre nem jöttök el a templomba, ne szomorkodjatok, hanem örömmel énekeljétek a feltámadási tropáriont – Krisztus feltámadt halottaiból…és imádkozzatok úgy, mintha lélekben együtt lennétek a papjainkkal, és azon testvéreinkkel, akik a templomban vannak. Nyissátok ki házaitok ablakait, mintha a feltámadás éjjelén hallanátok a harangokat, és mondjátok azoknak, akikkel megosztjátok életeteket, hogy az Úr valóban feltámadt!
Nyissuk hát ki szívünk kapuit, és készítsünk benne templomot, és bánkódjuk bűneink miatt, aminek következtében ez a világméretű szerencsétlenség elért bennünket. Emlékezzünk ugyanakkor a mi Urunkra, akit ezekben a napokban elhagytak, kigúnyoltak, elítéltek és keresztre feszítettek. Mint ember meghalt, és megsiratta Őt az Istenszülő, és a rokonsága. Mint Embert eltemették, de mint Isten egész idő alatt a Mennyei Trónuson maradt az Atyával, és a Szentlélekkel együtt.
De ez nem a vég! Krisztus szenvedése egy új kezdet, mert Ő nem maradt a sírban, mint valamennyi elhunyt előtte, hanem legyőzte a halált, és feltámadt. Testvéreim, ez a mi hitünk: a kereszt és a feltámadás. Egyik a másik nélkül nem történt, nem is történhetett meg. A Szent Tűz, vagy a Feltámadás Tüze mindenekelőtt a ti szívetekben, hitetekben van, és ennek a tűznek soha nem szabad kialudnia. Általa hozunk fényt az életünkbe, és szeretteink életébe.
Az idő, amit most elszigeteltségben a családunkkal töltünk annak az ideje, hogy visszaszerezzük azt az elvesztegetett időt, amikor minden fontosabb volt, mint mi magunk, vagy a szeretteink. És manapság gyakran vannak nézeteltérések, és apró viták azokkal, akikkel az elszigeteltségben együtt vagyunk, de ezek által is arra hívatunk, hogy jobban megismerjük egymást, tanuljuk meg az együttélést, megosztván a jót és a rosszat, hogy növeljük a szeretetet, melyet az Úr ajándékozott nekünk. Itt az ideje, hogy letegyük az okostelefonokat, és minden egyebet, ami olyan erősen megosztott minket, és visszataláljunk egymáshoz.
Újítsuk hát meg az Élet Ünnepén a mi életünket is. Változzunk meg és legyünk igazi szülők, fiak, lányok, házastársak és építsük fel újra az egymás között lerombolt hidakat. Tegyük az igazi értékeket a helyükre, amíg nem késő. Kérdezzük meg magunktól, mint az Úr – Ki az én testvérem? Ez nagy lemondásokat, kísértéseket, belső szenvedéseket feltételez, de tudjuk, hogy csak így támadhatunk fel, és tudjuk, hogy az Úr, aki maga a Szeretet szeret minket, kedves családtagjainkat, testvéreinket, és igaz barátainkat is szereti, és ez a szeretet együtt átalakítja a világmindenséget.
Most mindnyájan érezzük, hogy mennyire szükségünk van Istenre, de azt is, hogy mennyire szükségünk van egymásra is. Jobban, mint valaha is embernek szüksége volt másik emberre, mert csak együtt, egymást szeretve, egymás iránt, és az Úrhoz hűséggel viseltetve győzhetjük le az élet minden problémáját. És látni fogjuk, hogy mihelyt eszünkbe jut, és visszatérünk az Istenhez, Ő, mint Mindenható Orvos véget vet a nehézségeknek.
És mi nem lehetünk olyanok, mint korábban, hanem sokkal, de sokkal jobbak, kitartóbbak a hitünkben, nehogy valami még rosszabb találjon meg minket.
Üdvözölvén a győzelmet minden balszerencse felett KRISZTUS FELTÁMADT!
Imáitokban veletek és mellettetek pásztorjaim, és hívő népem, budai és temesvári püspökötök
+Lukijan
СР