Az Avakumović család Komáromból származott, ahol egykor jelentős szerb közösség élt, amelyet ismert családok alkottak. A család Komáromból települt át a lakói által „szerb városnak” nevezett Szentendrére. Itt született 1756 körül Stefan Avakumović. Apja szentendrei bíró volt, testvére, Pavle, 1786 és 1815 között Arad püspöke.
Miután elvégezte a gimnáziumot, humán és jogtudományokkal foglalkozott, majd a királyi táblabíróság szolgálatába állt.
Teológiai ismereteit Jovan Rajić archimandritánál szerezte, aki abban az időben az egész karlócai metropólia legképzettebb teológusának számított. Putnik Mózes metropolita maga mellé vette az ifjút, diakónussá és pappá szentelte, majd protoszynkelloszi (püspöki helynöki) rangra emelte. Miután 1789. június 24-én a Tarcal-hegyi Grgeteg kolostorban Jovan Rajić archimandrita, kovilji (kaboli) archimandrita előtt letette a szerzetesi fogadalmat, ugyanabban az évben, Szent Péter és Pál apostol ünnepén, a metropolita archimandritai címmel tüntette ki. A szerb egyház karlovaci (károlyvárosi) püspökké választotta, szentelését 1798. március 21-én Stefan Stratimirović metropolita közbenjárására megválasztották.
Stefan püspök az egyházmegye központját Plaški-ból Károlyvárosba tette át, ám megbízatása nem tartott sokáig, ugyanis hamarosan Bécsbe, a magyar királyi kancelláriához helyezték át, ahol a távozó Petar Petrović temesvári püspök után a szerb ügyek referense lett. Stratomirović metropolita közbenjárására megválasztották a temesvári püspöki székbe, amelyet 1801. május 19-i beiktatásától töltött be. Temesvári püspökként jelentős része volt az egyházmegye régi templomainak felújításában, és újak építésében. 1807-ben királyi titkos tanácsi címet kapott, és ebben a minőségében részt vett az 1808. évi országgyűlésen. 1822. június 25-én hunyt el.
Stefan püspök temetési szertartása
A Stefan püspök temetéséről szóló leírást szerb nyelven Lukijan Pantelić budai és temesvári püspök állította össze. Az eredeti irat a Kereszteltek anyakönyvében található, amelyet a temesvári püspöki levéltár őriz, és arról a rendről és szervezettségről tanúskodik, amely a temesvári egyházmegyében, illetve a karlócai metropóliában uralkodott az osztrák császárság idején. Hasonlóan történt a korszak többi főpapjának temetése is. A résztvevők nagy száma, a városi tanács vezetőinek és a katolikus egyház magas rangú képviselőinek jelenléte, a temesvári katolikus templomok félrehúzott harangjai, mind arról a tiszteletről beszélnek, amely a nyilvánosság részéről körülvette Szentendre híres szülöttét, Stefan Avakumović püspököt.
A nemes Avakumović családból származó Főtisztelendő, Nagyságos és Méltóságos Stefan úr, temesvári, lippói, stb. püspök, Ő császári és királyi apostoli felsége titkos tanácsosa, aki 1822 júniusában, 66. éves korában elhunyt, temetése alkalmából.
A szerb, német és latin iskolák tanulói, tanáraik kíséretében, kettes sorba rendeződve, nyolc, egyenként egy font súlyú gyertyával vonultak, a menetük élén két fekete színű templomi lobogóval, amelyeket keresztek és gyászszalag díszítettek, szomorú dallamon énekelve a „Szent Isten” kezdetű éneket.
Őket a kézművesek és kereskedők követték, nyolc egyfontos gyertyával, majd a tekintetes városi tanács és nemes Temes vármegye mindenrangú képviselői, gyertyákkal (amelyek másfél fontosak voltak), szalagokkal és gyászjelvényekkel.
Utánuk 60 pap jött, akik nem voltak szertartási ruhába öltözve, kezükben gyertyával (6 darab egyfontossal). Majd négy iskolai kereszt következett, illetve huszonkét szolgálattévő templomi gyertyákkal, másik huszonkettő pedig fekete színű gyászszalaggal átkötött ripidionokkal (kerubokat és szeráfokat ábrázoló liturgikus legyezőkkel).
Őket négy diakónus követte: egyik az evangéliumot vitte, a másik az ikont, kettő pedig füstölővel ment.
Tizennégy pap liturgikus ruhában vonult, hat protopresbiter (főesperes) világos színű ruhában, készen a szent liturgia elvégzésére.
A szent szolgálatot Főtisztelendő Sinesije Radivojević úr, a mesići monostor apátja, az üresedésben lévő verseci egyházmegye személynöke, a Lipót Rend kiskeresztjének méltóságos lovagja vezette. Három szerzetesdiakónus következett, akik közül egy a gyászszalagokkal körbetekert püspöki pásztorbotot, a másik kettő a szintén gyászszalaggal díszített két- és háromágú püspöki gyertyatartót, a dikiriont és a trikiriont vitte.
Utánuk következett még, közvetlenül a koporsó előtt, három diakónus.
Egy a sírkeresztet vitte, a másik a főpapi mitrát, a harmadik pedig a megboldogult főpásztor szívurnáját. Aztán hat pap, szertartási ruhában, akik a megboldogult főpásztor koporsóját vitték. A koporsó fel volt egészen díszítve, rajta a főpap omoforja. Mellette hat szerzetespap lépdelt, mindegyik díszes mandiászban (szerzetesi köpenyben), és hat személy a nemes vármegyétől, mindegyik ünnepélyes öltözetben.
Ezután következett Kőszeghy László úr, a római egyház püspöke, a kanonokok kíséretében, és az alábbi archimandrita urak: Főtisztelendő Pavle Kengelac úr, a Szent György monostor apátja, Avgustin Petrović úr, bezdini apát, Mojsej Manuilović úr, hódosbodrogi apát, a rokonság, a meghívott előkelőségek és más nemesek, mindannyian gyertyákkal és gyászszalagokkal, és még sok más előkelő ember.
Így indultak el reggel kilenc órakor a földi maradványokkal a püspöki palotától, miközben zúgtak a keleti és a nyugati hitvallás templomainak harangjai. A menet a Piarista utcán keresztül a nagy strázsa felé haladt, ahol a kirendelt díszőrség vigyázba állva várta, amíg a szertartást vezető pap elolvassa az elrendelt imádságot.
Aztán bal felé kanyarodva elhaladtak Fabriel úr háza és a tekintetes temesvári magisztrátus épülete mellett, a főtérre, a katolikus Szentháromság szoborhoz érve, ahol újabb ima hangzott el. Így jutott el a temetési menet a templomhoz.
A szent liturgiát megkezdte, és a gyászszertartást elvégezte a már említett nemes Radivojević apát úr, sok-sok nevezetes személy jelenlétében.
A szertartás végén a szerb nyelvű gyászbeszédet nemes Radivojević apát úr mondta, német nyelven pedig Pavle Kengelac archimandrita úr, a Szent György monostor apátja szólt.
A gyászliturgiát a következő személyek végeztek: főtisztelendő nemes Sinesije Radivojević archimandrita úr, mesići apát, illetve az alábbi főtisztelendő urak – Jovan Jovanović nagykikindai, Lazar Popović nagybecskereki, Vasilije Stojanović csanádi, Emanuel Todorović zsebelyi, Filip Jovanović hosszúági,Nedeljko Popović sárafalvai főesperesek, valamint három diakónus, a mesići, a temesvári és a karasjeszenői.
A papok, akik liturgikus öltözetben vitték az elhunyt maradványait, a következők voltak: Mihail Vuja és Evtimije Popović parókusok, illetve Jovan Janković, Marko Janković, Jovan Pavlović és Avram Matejević káplánok.
Az Istenben megboldogult főpásztor maradványai temetésének és búcsúztatásának megszervezését és irányítását Vasilije Georgijević úr, temesvári főesperes végezte.
Temesváron, 1822. június 28-án
Fordította: T. K.
СР