Csütörtökön 2025. szeptember 18-án, ünnepélyesen megnyitották „Maradandó pillantások” című kiállítást Milan Kićevac szerzőtől, a Szentendrei Szerb Egyházi Múzeum új kiállítóterében.
A jelenlévőket először dr. Vuković Kosta, a Múzeum igazgatója köszöntötte, aki beszédében kiemelte az új kiállítótér jelentőségét, valamint a képeslapok értékét, mint a kor és a kultúra tanúbizonyságait.
Knežević Varnava protosyncellus, a Budai Egyházmegye titkára, köszönetet mondott a Szerb Köztársaság elnökének, Milorad Dodik úrnak a támogatásért és segítségért a Múzeum padlásterének átalakításában, amely által új kiállítótér jött létre. Varnava atya hangsúlyozta, hogy az ebben a gyűjteményben összegyűjtött képeslapok a szerbek életéről és fennmaradásáról tanúskodnak, mint az Osztrák–Magyar Monarchia társadalmának egyenjogú tényezői, valamint a szerb közösség erejéről, amely maradandó nyomokat hagyott maga után.
A kiállítás szerzője, Kićevac Milan úr köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzájárult a projekt megvalósításához. Külön kiemelte a képeslapok gyűjtésének fontosságát és dr. Popović Aleksandar önzetlen segítségét, akinek támogatása nélkül ez a kiállítás nem jöhetett volna létre. Kićevac úr beszélt a képeslapok jelentőségéről az emberi életben – megjelenésüktől kezdve egészen addig, amíg új kommunikációs eszközök váltották fel őket. Elmondta továbbá, hogy a kiállítás három egységre oszlik: Magyarország – Temesvár – Pakrác, és az a terv, hogy ezeket a helyszíneket is meglátogatja a tárlat.
Az ünnepélyes megnyitó végén Fejér Máté, a Szentendréhez közeli Pomázról, szerb dallamokat játszott furulyán.
A kiállítás megnyitóján jelen volt Galić Vojsilav, püspöki helynök, Milivojević Dejan úr, tanácsos-miniszter, valamint Kunc Ivana asszony, Szerbia magyarországi nagykövetségének első tanácsosa, Zeljković Predrag alezredes, katonai attasé, továbbá az érdeklődő közönség és a budapesti szerb média képviselői.
A kiállítást egy rövidfilm és egy katalógus – egyfajta fotómonográfia – is kíséri, amely a képeslapok jelentőségét mutatja be.