A Budai Egyházmegye papságának, szerzeteseinek és hívő népének „Megtisztítván minket a vízben, és megszentelvén a Szent Lélekkel, önmagát adta váltságul a halálnak, amely uralkodott rajtunk, a bűntől sújtottakon; és alászállva a kereszt útján az alvilágba, hogy betöltse minden Ő dolgait, feloldotta a halál fájdalmait; és feltámadva a harmadik napon, és előkészítve minden test számára a …
Az őshonos nemzetiségek a magyar nemzet elszakíthatatlan részei; a magyar állam feladata pedig, hogy fejlődésükhöz, gazdagodásukhoz és értékmegőrzésükhöz biztosítsa a feltételeket – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Nemzetiségekért-díj átadásán kedden Budapesten. A nemzetiségekért is felelős kormányfőhelyettes kiemelte: Magyarország alaptörvénye kimondja, hogy az őshonos nemzetiségek államalkotó tényezők és a magyar politikai nemzet integráns részei. Ahogy a …
Vukovits Koszta, a Szerb Egyházi Múzeum gyűjteményvezetője Az Eucharisztia tárolására szolgáló edények a szerb ortodox egyházban címmel tartott előadást.
November 15-ről 16-ra virradó éjjel megpihent az Úrban a magyarországi szerb szellemi élet köztiszteletben álló alakja, Dr. Dimitrije Stefanović, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Szláv Tanszéke Szerb Szakának tanára, nyelvészeti, történelmi és egyházi témájú könyvek és tudományos cikkek szerzője, a szentendrei szerbség történetének avatott ismerője és tolmácsolója, az ELTE Szent Demeter Kamarakórusának alapítója és tiszteletbeli …
2019. november 27-én szerdán Őexcellenciája Pantelic Lukijan, a szentendrei székhelyű Budai Szerb Ortodox Egyházmegye megyéspüspöke a szentendrei püspöki rezidencián fogadta Fülöp Zsoltot, Szentendre újonnan megválasztott polgármesterét és Pilis Dániel alpolgármestert. A szívélyes hangulatú protokolláris találkozó során Szentendre polgármestere az új városvezetés együttműködési készségéről biztosította a Szerb Ortodox Egyházat, méltatva az egyház által teremtett és a …
Irinej szerb pátriárkát május 24-én késő délután fogadták a Budai Szerb Ortodox Egyházmegyéhez tartozó Szent György nagyvértanú-templomban Budapesten. A pátriárkát Snell György esztergom-budapesti segédpüspök, a Szent István-bazilika plébánosa fogadta és vezette körbe május 25-én, szombaton reggel a bazilika épületében. Szombaton 13 órakor a pátriárka megáldotta az új Szerb Egyházi Múzeumot a szentendrei Fő téren; az …