Egyházművészeti Gyűjtemény
Szerb Egyházművészeti Gyűjtemény
A szentendrei Szerb Ortodox Egyházművészeti Gyűjtemény, anyagának jellegét és sokrétűségét tekintve, egyedülálló helyet foglal el Magyarország múzeumai és művészeti gyűjteményei között. A Budai Szerb Ortodox Egyházmegye múzeumi intézményeként létesült 1964-ben. Alapját a szentendrei püspöki kincstár képezte, majd olyan további jelentős műalkotásokkal gyarapodott, amelyek évszázadokon át az Egyházmegye templomainak használatában álltak. A szentendrei gyűjtemény főként ikonok és különféle istentiszteleti tárgyak egybegyűjtésével fokozatosan a magyarországi ortodox egyházművészeti emlékek becses, és a tárgyak sokféleségét és számát tekintve legnagyobb tárházává növekedett. A gyűjtemény túlnyomórészt XVIII. századi műalkotásokat felölelő anyaga széleskörű betekintést ad a szerb művészet átformálódásának és felvirágzásának összetett folyamatába. Ennek a korszaknak a megismerését, amely a Püspökség számára kiemelkedő jelentőségű volt, segíti Szentendrén a Gyűjteményhez szorosan kapcsolódó Egyházmegyei Könyvtár és a Levéltár nélkülözhetetlen anyaga is, bővítve ismereteinket a Magyarországon évszázadok óta élő szerb kultúráról és művészetről.
Az 1389-es rigómezei csatavesztés és a középkori szerb állam összeomlása után egyre növekedett annak a veszélye, hogy a törökök továbbhatolnak a Duna menti területekre is. Ez arra ösztönözte a magyar uralkodókat, elsősorban Zsigmondot és Corvin Mátyást, hogy a szerb despotákkal szövetségre lépve és a szerb nemesség jelentős részének segítségével erős védelmet szervezzenek.
Ennek a törekvésnek a megvalósításában a XV. és a XVI. század folyamán döntő szerepük volt azoknak a Felső Duna menti városoknak, amelyeknek számottevő, részben a királyi dunai flotta szolgálatában álló szerb lakossága is volt. Buda, Esztergom, Komárom és Győr mellett különösképpen kiemelkedett a Csepel-szigeten fekvő Ráckeve. Ez a város a magyarországi szerbek és más ortodox hitű lakosok jelentős egyházi és gazdasági központjává fejlődött. A szerbek legnagyobb része 1440-ben települt ide, amikor I. Ulászló magyar királytól kiváltságjogokat is kaptak. Felújítottak a városban egy későgótikus templomot, amit később, 1514-ben, freskókkal is díszítettek. Ezek a falképek, amelyek az újabb, XVIII. századi réteg alatt rejtőznek, valamint néhány fennmaradt istentiszteleti tárgy arra utalnak, hogy Ráckevén és a többi Duna menti településen termékeny ortodox művészeti tevékenység folyt a XV. és a XVI. században.
A törökök betörése Magyarország központi területeire, majd Buda eleste 1541-ben sok helyen a korábbi tevékenység jelentős visszaeséséhez vezetett. Ezt Ráckeve példája is mutatja, ugyanis lakosságának nagy része átköltözött az észak-magyarországi Komárom és Győr városába. Ez a két határmenti település lett a szerbek menedéke a Magyar Királyság megmaradt részén, míg a török uralom alatt álló területek legfontosabb ortodox szellemi központja az 1585-ben alapított grábóci kolostor lett. Grábóc XVII. századi jelentőségéről tanúskodnak a szentendrei Gyűjteményben lévő fennmaradt kincsei is.
Egyházművészeti Gyűjtemény
Egyházművészeti Gyűjtemény
A XVII. század végén a keresztény hadak kiszorították a törököket Magyarországról, majd Szerbia nagy részét is felszabadították. 1690-ben azonban a törökök megállították előretörésüket és újra elfoglalták Belgrádot, aminek következményeként a szerbek tömegesen menekültek a Szávától és a Dunától északra eső területekre. Az áttelepülők egy nagyobb csoportja III. Arsenije Čarnojević pátriárka vezetésével 1690-ben eljutott a Buda közelében fekvő Szentendréig is, ahol hamarosan felállították a Budai Egyházmegye új székhelyét és felépítettek hét ortodox templomot. Az áttelepülés utáni években az ikonok, szertartáskönyvek és a liturgikus felszerelési tárgyak terén mutatkozó szükséglet következtében Szentendre jelentős művészeti és irodalmi központtá fejlődött. A račai iskolát követő kéziratos könyveken kívül kiemelkedő volt az ikonfestők tevékenysége is, akik következetesen a leegyszerűsített késő bizánci művészeti megoldásokra támaszkodtak.
A XVIII. század első felében az autodidakta népi ikonfestők, akik többnyire kisebb falusi templomokban dolgoztak, szintén a hagyományos művészeti szemlélethez kötődtek. Azonban festészetükben, szabadabb és találékonyabb hozzáállásuk miatt, felsejlenek a változás első jelei, a korábbi stílusfelfogástól való eltérések. E képzeletgazdagságukkal és dekorativitásukkal kitűnő ikonok mellett a szentendrei Egyházművészeti Gyűjteményben megtalálhatók a képzettebb és tanult festők alkotásai is, akik ugyancsak a posztbizánci formanyelvet követték. Ezek között a magas stílusfokon álló mesterek között kiemelkedik Ostoja Mrkojević, Mitrofan zográf, valamint a bánáti ikonfestők, Nedeljko Popović és Georgije Ranite.
СР